Szent György Napok 2014
2014-02-17:
A Szent György Napok szervezőcsapata gyakornokokat keres


Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén is megszervezi a Szent György Napokat, a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális és szórakoztató rendezvényét. A rendezvény április 26. és május 4. között zajlik.

A Szent György Napok sajtóirodája ebben az évben is újságírókat keres csapatába. Ha otthonosan mozogsz a kultúra terén, foglalkoztat a színház és a zene világa, és szeretnél részt venni egy igazán lendületes csapatban, akkor téged keresünk!

Várjuk olyan egyetemisták vagy főiskolai hallgatók jelentkezését, akik kipróbálnák magukat csapatunkban. Mindössze annyi a feladatod, hogy március 17-ig jelezd szándékod a spress@sepsi.ro e-mail címen. Leveledhez csatolj egy önéletrajzot és egy általad írt cikket/interjút/riportot.

Amit mi kínálunk: szállást és étkezést, szakmai fejlődést, betekintést a rendezvényszervezésbe, tartalmas napokat, jó hangulatot és egy profi csapatot.

A legsikeresebb pályázók a rendezvény alatt a szervezőkkel együtt fognak dolgozni, találkozhatnak a fellépőkkel, és kivehetik részüket a sajtóiroda munkájából.

Gyere közénk, szervezd velünk a Szent György Napokat!





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1525
© - Szent György Napok 2014 - Szerzői jogvédelem