
Elkezdődött a Szent György napi ifjúsági sátor szervezése. A szervezők a keddi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy milyen újdonságokat hoznak idén a kulturális főváros ifjúsági sátorába illetve, melyek azok a jól működő programok amelyeket az ez évi városnapok alkalmával is megszerveznek.
Idén is az ECOU egyesülettel közösen állítja össze a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) a három napos ifjúsági sátor programját, számoltak be róla a két szervezet képviselői, Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke, Kocsis - Boldizsár János, a HÁRIT alelnöke és az ifjúsági sátor főszervezője és Mădălin Guruianu, a román fiatalok képviselője a kedden lezajlott sajtótájékoztatón.
Oltean Csongor a HÁRIT elnöke elmondta: ,,Az ifjúsági sátor életében a tavalyi rendezvény mérföldkőnek számított, hiszen a hat évvel ezelőtt felállított ifjúsági sátor mára ifjúsági térré nőtte ki magát. Ezt bizonyítja az itt zajló rendezvények száma és az ide látogató résztvevőké is. Ezt a hagyományt szeretnénk idén is továbbvinni és bebizonyítani azt, hogy a magyar és a román fiatalok közötti kapcsolat egyre erősödik. Egy helyszínen kívánunk az idei Szent György Napok alatt is tanulni és szórakozni is.”
Mădălin Guruianu az ECOU egyesület képviselője arról tájékoztatott, hogy idén a négynapos rendezvény alatt több, mint 150 magyar és román önkéntes fiatal fog tevékenykedni, besegíteni a programok szervezésébe az ifjúsági sátorban, akik hozzávetőleg 30 megyei civilszervezettől jönnek. Ez is bizonyítja, hogy megmozgatja a térségbeli fiatalokat a sátor programja, nemcsak szórakozni térnek már be a fiatalok, hanem szívesen jelentkeznek tevékenykedni is.
Az ifjúsági sátor idén több újdonsággal bővíti a Szent György Napok palettáját, mindezekről Kocsis-Boldizsár János, az ifjúsági sátor idei főszervezője számolt be. A rendezvénysorozat május elsején, csütörtökön egy csendes (fülhallgatós) bulival kezdődik, amely a megyeszékhely eddigi legnagyobb fülhallgatós bulija lesz. Nem maradunk rekordkísérlet nélkül sem, hiszen pénteken, a hivatalos megnyitón több száz önkéntessel egy sárkányt formázó villámcsődületet is tartanak. Megtudtuk, hogy idén is teret kívánnak adni a fiatal tehetségeknek, újra megszervezésre kerül a Saint George Got Talent tehetségkutató verseny: ,,Célunk nem az, hogy a híres embereket léptessük fel, hanem az, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek” – fogalmazta meg a főszervező. Sor kerül bemutatókra, kísérletekre, előadásokra, koncertekre, élő szoborparkra, pingpong versenyre, humor-showra is. Az ifjúsági sátorban idén is helyet kapnak a közönségtalálkozók, igyekeznek minél több fellépőt elérhetővé tenni a rajongók számára, hiszen ez a sátor az a hely már évek óta, ahol a közönségnek lehetősége van találkozni a Szent György napok sztárvendégeivel, fellépőkkel, a kedvencekkel.
Kocsis hozzátette, hogy az idei ifjúsági sátor programfelhozatalában egy országos kerékpárbajnokság is zajlik majd, ennek helyszíne azonban az állomás melletti skate park lesz. Érdeklődés szerint, ezen több mint száz fiatal fog részt venni.
<< előző cikk | vissza a főoldalra | következő cikk >> |