
Nem véletlen a Szent György Napok jelmondata, hiszen van, akinek a gazdag kulturális kínálat a legvonzóbb benne. A kultúra.most szlogen arra sarkallja a kultúrafogyasztókat, hogy „pont most” használják ki a lehetőséget, és vegyenek jegyet olyan előadásokra, amelyekre több száz kilómétert kéne utazniuk, hogy megnézhessék őket. A jobbnál jobb produkciók most karnyújtásnyira vannak, és még helyek is vannak szabadon. Foglalja el őket!
A 23. Szent György Napokon nincs hiány kulturális programokban, amelyek a helyi fellépők mellett neves előadókat is felsorakoztatnak. Az előadásokra, koncertekre a foglalásokat április 11-ig tartották fenn a szervezők, így szabadultak fel helyek. Aki úgy érzi, hogy nem szeretne lemaradni egy jó darabról, ajánljuk a figyelmébe a következő produkciókat. Alig két hét van a városnapok nyitókoncertjéig, amelyet szombaton Illényi Katica és zenekara ad, Komolyat vidáman műfaji határok nélkül címmel a Krisztus Király-templomban. Vasárnap két igazi helyi különlegesség várja az érdeklődőket: az első „élőben a könyvtárból”, ahol Alba Ecstasy & Nord elektronikus zenei koncertjére kerül sor, a második az Unitárius templomból jelentkezik, ahol a Mácsafej zenekar énekelt verseit lehet meghallgatni.
A 23. Szent György Napok kiemelt előadásai a budapesti Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda nyomán kerülnek a szentgyörgyi színpadra, mindkettő neves színészekkel és elismert rendezők kezeskedésével. A Hitted volna? és A szív hídjai című darabok nagy sikerrel futnak Budapesten, előbbi Hernádi Judit és Kern András főszereplésével, valamint Verebes István rendezésében, utóbbi Udvaros Dorottya és László Zsolt főszereplésével, Novák Eszter rendezésében. A kulturális hét másik kiemelt produkciója Szulák Andrea koncertje, aki Bolba Tamás zongoraművésszel jön a Szent György Napokra.
A helyi előadások és koncertek sora egy Pink Floyd emlékkoncerttel, valamint Gajai Ágnes egyéni előadásával folytatódik, utóbbi Edith Piaf emlékének adóz. A Quazar elnevezésű avantgárd dzsesszkoncert és Ördög Gábor István Beat vacsora című verseskötetének bemutatója is kuriózumnak ígérkezik, és Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Yorick Stúdió is két előadással. Idén a Bucharest Calling és a Szeretik a banánt, elvtársak? című darabokkal jönnek a városnapokra.
Jegyek kaphatók Sepsiszentgyörgyön a Városi Kulturális Szervezőirodában hétfőtől csütörtökig 11–16 óra között, pénteken 11–13 óra között, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen. Érdeklődni a +40 267 312 104, +40 737 837 097 és +40 746 208 811 telefonszámokon lehet.
<< előző cikk | vissza a főoldalra | következő cikk >> |