Szent György Napok 2014
2014-04-26:
Illényi Katica koncertjével startolt a 23. Szent György Napok


Szakrális helyen, a hagyományos nyitókoncerttel vette kezdetét a 23.  Szent György Napok. A színvonalas zenei rendezvénynek otthont adó Krisztus Király római katolikus templom teltházas közönsége előtt lépett fel Illényi Katica és zenekara, Komolyat vidáman műfaji határok nélkül című rendkívül színes koncertjével.

A Krisztus Király katolikus templom plébánosa, Dávid György köszöntötte elsőként a közönséget, megáldva a huszonharmadik alkalommal elkezdődő városünnepet. A plébános után Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, beszédében a közösségi erő hatalmáról szólt. Összetartó közösség nélkül nem sokat érünk. Nemrégiben Brüsszelben, Európa fővárosában jártam, és hazaérkezésemkor éreztem azt, hogy mennyire fontos, ami itthon van. Mennyire értékes az, ami itthon van, és mennyire kevés az, amit Kelet-Európa tartogat számunkra. Jó itthon lenni, érezni az emberek közvetlenségét, az itthonnak a pörgését, a szeretet – mondta Antal Árpád András. A polgármester átadta a szót Zákonyi Botondnak, Magyarország bukaresti nagykövetének, aki ugyan először jár a Szent György Napokon, a program alapján máris úgy ítélte meg, hogy Európának és Magyarországnak is irányt mutathat, hiszen Háromszék, Székelyföld gazdagságából, színességéből, saját hagyományaiból ad ízelítőt.

A nyitókoncert hihetetlen energiával indult, a zongora, nagybőgő és dob kavalkádját Illényi Katica virtuóz hegedűjátéka robbantotta fel. A dalok között Illényi Katica személyes történeteit mesélte el, gyerekkoráról, első koncertélményeiről, édesapja tanításairól, és testvéréről, Illényi Csabáról, aki elkísérte sepsiszentgyörgyi koncertjére. Nagyon jó ha az ember a testvérével zenélhet együtt, mert ilyenkor szinte semmit nem kell megbeszélni, mozdulatokból értjük egymást – konferálta fel öccsét. A rendkívüli és egyben zenei humorral díszített repertoár a komolyzenei hegedűirodalom gyöngyszemeit tartalmazta, világhírű filmzenék és musical részletek, swing és dallamos jazz darabok, valamint ismert filmslágerek csendültek fel. A repertoár sikerdarabjai Liszt 2. Magyar rapszódiája, Bartók Este a székelyeknél című műve, Brahms 5. Magyar tánca, Morricone és John Williams szerzeményei, valamint Máté Péter dala és Edit Piaf sanzonja voltak. A négytagú hangszeres banda egy egészen különleges és ritka hangszerrel, a thereminnel bővült. Rövid hangszerbemutató után Katica megszólaltatta a csodadolgot, és a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjéből kaptunk ízelítőt. A dalok között megtudhattuk, hogy a bal kéz felemelésével a hangerőt, a jobb kéz használatával a hangmagasságot lehet váltani. Mivel a sepsiszentgyörgyi közönség is szkeptikusnak látszott a hangszer hallatán, Illényi Katica egy gyereket szólított ki a közönségből, aki kipróbálhatta a theremint, és Katica segítségével az Ave Mariat is eljátszhatta. A koncert az Amazing Grace spirituáléval zárult, a közönség pedig álló tapssal jutalmazta Illényi Katicát és zenekarát.

A Szent György Napok nyitókoncertjére 670 személy volt kíváncsi.





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1267
© - Szent György Napok 2014 - Szerzői jogvédelem