A szív hídjain sétáltatta meg a Belvárosi Színház és az Orlai Produkciós Iroda előadása a Szent György Napok közönségét. Robert James Waller Madison megye hídjai című nagysikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt keltette életre a felkavaró történetet, amelyet most Sepsiszentgyörgyön is bemutattak.

1965. Amerikai kisváros. Egy nő, aki Olaszországból Amerikába költözött, hogy régi terveit feladva, feleség és anya legyen egy farmon. Egy férfi, aki a National Geographic-nak készít fényképeket a környék hídjairól. Egy véletlen találkozás, amelyből megrendítő szerelem lesz. Franceskanak és Robertnek négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztass egymás életét. Lehetséges ez? Robert egyik melankolikus pillanatában így fakad ki: „Ez így nem fog menni. Leélni egy teljes életet két nap alatt…” Ám mégis sikerül örökre meghatároznia Franceska életét, aki naplójában ezt üzeni gyerekeinek tette magyarázatául: „Ha ő nincs, nem bírtam volna ki itt a hétköznapokat.”

Rendkívül érdekes narrációs eljárás képezi a darab szervezőelvét. Egyrészt retrospektív, hiszen Franceska naplójában visszaemlékezve ír a vele történtekről, de a gyerekei, Carolyn (Szamosi Zsófia) és Michael (Chován Gábor) előtt filmként peregnek le az események, amelyeket ők a napló olvasásával keltenek életre. Az elbeszélői szólamok szépen váltakoznak, és a fergeteges színészi alakítások mellett biztosítják, hogy a néző egy percig se unatkozzon.

László Zsolt nagyon hitelesen játssza a laza, sármos fotóst, aki „útközben van otthon”, Udvaros Dorottya pedig sziporkázóan formálja meg a magát egyszerűnek tartó háziasszonyt, akiből a világpolgár, más szóval csavargó azt váltja ki, hogy úgy érezze magát, mint „Anna Karenina és Bovaryné együttvéve”. Franceska átváltozását a jelmezekért felelős Zeke Edit nagyszerűen érzékelteti a főhősnő ruhatárával. Slampos családanyából a szemünk előtt válik pillanatok alatt sokszínű, szerelmes, vonzó nővé.

„Könnyű egy anyának a gyerekeit feltétel nélkül szeretnie. De vajon fordítva is igaz ez?− teszi fel a kérdést Franceska. S mintegy bizonyitékul, hogy mégsem olyan egyszerű és együgyű lélek, mint amilyennek hiszi magát, olyan filozofikus problémákat vet fel, mint hogy „Aki soha nem magányos, aki soha nem fél semmitől, az nem ember.”.

A történet kerek, hiszen ami a bonyodalmat okozza, világossá válik a darab végén. Franceska végrendeletében hátrahagyja, hogy azt akarja, hamvasszák el: „Az életem a családomé volt, de ami maradt még belőlem, az legyen a Roberté!”− magyarázza kérését.
Ám a darab nyitva hagyja az értelmezési lehetőségek kapuját, ugyanis  a két testvért két ellentétes döntésre ösztönzi anyjuk története: Carolyn felhívja Steve-et és megmondja neki, hogy még egy ideig anyja házában marad, míg Michael alig várja, hogy felhívja Bettyt, hogy elmondhassa neki, mennyire szereti.

A rendező, Novák Eszter dicséretére legyen mondva, a darab nem csap át melodrámába −  a romantikus, szívszorító jelenetek ellenére nyoma sincs a giccsnek −, sallangmentes, mindvégig ízlésesen és érzékien buja. Így miért ne fogadnánk meg mi is Franceska gyerekeihez intézett tanácsát? „Tegyetek meg mindent, hogy boldogan éljetek. Annyi szépség van a világban!”

Ambrus Melinda