Színházban a tévé és tévében a színház − erről szólt a Tamási Áron Színház előcsarnokában szervezett vetítés és beszélgetés, amely a 45 éves bukaresti Magyaradás szerkesztőségének ajándéka volt a Szent György Napok közönsége számára.

„Egész évre kiterjedő rendezvénysorozattal emlékezünk meg erről a 45 éves évfordulóról, tudniillik egyre ritkább ma már az, hogy egy intézmény, egy sajtóorgánum ilyen szép kerek évfordulót érjen meg. Mi erre büszkék vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy ezt méltóképpen kell megünnepelni. Kiválasztunk Erdély-szerte különböző rendezvényeket, hogy melyikeket, az maradjon egyelőre titok, rákapcsolódunk ezekre, és elmegyünk mindenhova, ahol gondoljuk, hogy szeretetettel fogadnak, és ahol annak idején a kollégáink készítettek felvételeket. Annyit megígérhetek, hogy fognak még hallani rólunk a nézők”− nyitotta meg a rendezvényt Mosoni Emőke, a  Magyaradás főszerkesztője, majd hozzátette: „a Magyaradás annak idején rengeteg színházi felvételt készített a Tamási Áron Színház előadásairól, tehát a helyszín ezért is találó. Jó, hogy  olyan helyre hozhatjuk el ezeket a színházi felvételeket, ahol biztosan örömmel fogadják, nem csak a nézők, hanem azok a színészek is, akik játsztak azokban az  darabokban.”

A nézők belenézhettek a Csongor és Tündébe, a Bánk bánba, Caragiale Farsangjába, a Hullámzó vőlegénybe, a Toldiba és a Vérnászba is. A vetítés után az említett előadásokban szereplő színészek (Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia, B. Piroska Klára, László Károly stb.) osztották meg élményeiket a közönséggel arról, hogy mit jelentett számukra akkor a televízióban szerepelni, illetve, hogy milyen érzés volt most visszanézni saját alakításukat. Meghatódottságban és vicces sztorikban nem volt hiány!

Hogy van-e helye ma a színháznak a tévében, arról a Magyaradás főszerkesztője így vélekedik: „Természetesen igen. Nagyon sajnálom, hogy az adásidő szűkössége miatt nincs már meg az a lehetőség, hogy egy teljes előadást közvetíthessünk. Vannak olyan vélekedések is, hogy a mai néző már nem rendelkezik kellő türelemmel ahhoz, hogy végignézzen egy színházi produkciót a televízióban, de én úgy gondolom, a mai médiafogyasztó azt nézi, amit kap, és ahhoz szokik hozzá. Ma is voltak fiatalok a teremben, és nem igaz, hogy nem élvezhető egy színpadi előadás a televízióban. Szerintem hiányzik az ilyen típusú adás a XXI. századi televíziózásból. De nyilván most más formában kell felvállaljuk a színház népszerűsítését. A mai este is ennek az egyik módja” − mondta Mosoni Emőke.

Tomcsányi Mária, a Magyaradás színházi műsorának egykori szerkesztője is ismertette álláspontját: A tévének dokumentáló szerepe van a színházban. Művészi értékéből talán veszít ugyan, de a dokumentáló szerepe óriási. A színháznak pedig mindig helye van a tévében. A közszolgálati televíziók közvetítenek is időnként előadásokat. A szerepe viszont nem ugyanaz, mint ami akkor volt, amikor nem volt annyi film. Erdélyben a Magyaradás volt az a tévé, ami magyarul szólt. Ránk figyelt az ország egész magyar lakossága. Nagy felelősség volt, de hozzászoktatott ahhoz, hogy helyt kell állni. A színháznak tehát van helye és lesz is a tévében, hisz most is születnek nagy előadások.  Mondjuk, nem két hiradó között és a Való Világ mellett, hanem más csatornán, más időben. Úgy kell neveljük a következő nemzedéket, hogy felnőjön azokhoz a színvonalas műsorokhoz. Igaz, hogy a tévében sugárzott színdarab már nem színház, de érdemes és kell is dokumentálni.

Ahogy Kacsó Edith szerkesztő, műsorvezető is megjegyezte: „Volt varázs!”

Ambrus Melinda