
Nem mindennapi eseményre került sor a 23. Szent György Napok keretében, a megyeszékhelyi sportélet egyik büszkesége, Orbán-Barra Gábor ugyanis nem egy, hanem két Guinness-rekordot döntött meg.
Gabi előbb délután kettőkor bizonyított a Mihály Vitéz téren, amikor közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátrafelé menés világrekordját, az eddigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az esti, egy keréken való ugrálás rekordkísérlet már népes közönség előtt történt, Gabinak pedig, mint mondta, pontosan erre volt szüksége ahhoz, hogy sikerüljön megdöntenie az eddigi rekordot, vagyis sikerüljön több mint 240-et ugrania. És sikerült, a tomboló tömeg pedig együtt örült a 309 ugrásnak.
Az esti eseményen jelen volt Novák Eduárd is, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke, aki emlékplakettel ajándékozta meg a sepsiszentgyörgyi sportolót. Hogy mi következik? A felvételeket Angliába küldik a Guinness irodához, ahol majd hitelesítik, és attól kezdve Orbán-Barra Gábor neve kétszer is bekerül a Rekordok Könyvébe. A sepsiszentgyörgyiek szívében máris ő a legjobb, ha van róla papír, ha nincs, és ezt a tömeg rajongása be is bizonyította.
Oldal megjelenítése: 1502