
A Szent György Napok zárónapján, vasárnap ünnepélyes keretek között adták át az idei Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár dísztermében. Sztakics Éva alpolgármester emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszöni meg, akik a várost és annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, „pénz és taps” nélkül.
Idén egy személynek, Keresztes László nyugalmazott tanárnak ítélték oda a Pro Urbe díjat. Az ünnepségen Antal Árpád András, a megyeszékhely polgármestere a társadalmunkat sújtó erkölcsi válságról és az iránymutatásról beszélt. „Szociálpszichológusok és szociológusok állítják, hogy a fél világot sújtó gazdasági válságot a társadalmunkra jellemző erkölcsi válság váltotta ki. Ahhoz, hogy ebben a „dzsungelben” eltudjunk igazodni, hogy megtaláljuk a helyes utat, iránytűre van szükségünk. Azok, akik Sepsiszentgyörgyön Pro Urbe díjat kaptak az iránytű szerepét töltötték be. Köszönjük, hogy vannak és megmutatják nekünk a jó irányt”- mondta Antal Árpád.
Keresztes László nyugalmazott tanár pedagógusi, szervezői és vezetői múltjáért, a helyi sportéletet kibontakoztató, türelemmel és sokszor önkéntes módon végzett oktatói munkájáért vehette ál a Pro Urbe díjat.
Keresztes László nyugalmazott tanár Sepsiszentgyörgyön született 1943. szeptember 27 -én. Testnevelő tanári oklevelet szerzett, majd torna-, kosárlabda edzői és játékvezetői képesítést. Fontos megbizatásokat teljesített: szaktanfelügyelő, a Kovászna Megyei Sporttanács elnöke, az l-es számú Sportklub igazgatója és 16 évig a Székely Mikó Kollégium algazgatója volt.
„Nem hivalkodva, hanem szelíden, elévülhetetlen érdemeket szerzett. Megszervezte a Kárpát-medencében lévő magyar gyermekek atlétikai bajnokságát. Élő, eleven kapcsolatokat teremtett a határokon túli magyar iskolákkal, különböző sport rendezvényeket szervezett. (…) Ennek a jelentősége időt álló és jövendőt munkáló magvetés volt.(...) Mint csendesen, szépen munkálkodó tanárnak, arra is jutott ideje, hogy 1990 után a Székely Mikó Kollégium véndiák találkozóit szervezze. Hihetetlen, hogy ez a halk szavú, türelmes tanár nyugdíjas kora ellenére a Székely Mikó Alapítvány titkári tisztségét felvállalja és hatalmas szervezői munkájával az ,,oroszlánrészt" hordozza. Emlékezve és emlékeztetve a múltra, Csutak Vilmosnak szobrot állított az alapítvány. Az iskola neves tanárainak, diákjainak síremlékét ápolja,(...) sok tanulónak tanulmányi segélyt nyújtott az alapítvány az évek folyamán.
Kérdezhetjük, hogy honnan volt és van ereje az embert próbáló szolgálatra? Bizonyosan mondhatom, kapta a tálentumot és nem ásta el, hanem azt bőséggel kamatoztatja népünk javára (…) Bölcsen teljesítette kötelességét és nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezért boldog ember Keresztes László”- áll az Incze Sándor nyugalmazott lekipásztor, volt Pro Urbe díjas tanácsos által felolvasott laudációban.
Az oklevél és az emlékplakett átvétele után Keresztes László megköszönte az elismerést , amely meglátása szerint nem csak neki szól, hanem a munkatársainak is. Elmondta, szülei 1940-ben menekültek a Barcaságból Sepsiszentgyörgyre, a város és annak lakói befogadták őket , ezért azon igyekeztek, hogy megfeleljenek, hálát adjanak a közösségnek. Ez a gondolat munkálkodik benne is. Az ünnepélyen fellépett a Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia kórusa. Jelen voltak a helyi magyar tanácsosok, a testvérvárosi küldöttségek tagjai, a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Oldal megjelenítése: 1026