Vasárnap délután 16 óra körül a Szent György Napok szervezőirodájában fel-alá járkáló, számítógépek előtt ülő és dolgozó fiatalok készülnek az utolsó esti nagy hajrára. Besétál az ajtón egy ismerős arcú fiatal hölgy harmadmagával, és megszólal „ha megengeditek leülnénk egy kis időre, hogy ne kint a hűvösbe várakozzunk”. Néhány perc múlva már mosolyogva ült velem szemben, és beszélgetni kezdtünk. 

 

Tudom, hogy már nem kevés alkalommal voltál Erdélyben és Székelyföldön. Én is láttalak már néhány alkalommal, mindig tetszett, hogy az adott helyen, az adott körülmények függvényében beszélgetsz a közönséggel. Mennyire könnyű vagy nem könnyű egy ilyen nagy színpadon kapcsolatot kialakítani az emberekkel?

 

Magdi: Én igazából szeretem a kis- és a nagyszínpadot is, hogyha megtalálom a közös nevezőt a közönséggel, akkor mindig jó tud lenni. Tény, hogy sokkal intimebb a közeg ott, ahol a közönség szinte egészen az arcom előtt ül, de egy-egy ilyen nagykoncert alkalmával is tudok velük úgy beszélgetni. Én ilyenkor szeretek poénkodni az emberekkel. Hiszek abban, hogy jó az, ha az embernek van üzenete, és én az üzenetet szeretem becsempészni, de azt gondolom, hogy egy ilyen nagy szabadtéri koncertnél meg kell találni azt, hogy az egész harmóniában legyen. 

 

Mikor jártál legelőször Erdélyben?

 

Magdi: Koncertezni úgy emlékszem, hogy 2006 nyarán voltam először, előtte még kamaszként jöttünk egyszer egy kirándulásra, és akkor is ide, bejártuk tulajdonképpen Székelyföldet. Szentgyörgyön is voltam már, volt itt egyszer egy felejthetetlen koncertünk, ahol elképesztő tömeg fogadott bennünket a sportcsarnokban. Arra emlékszem, hogy milyen jó volt a hangulat. Az az igazság, hogy már megfigyeltem, hogy engem itt mindig szeretet fogad, én itt mindig otthon érzem magam. Nem véletlenül szeretek ide visszajárni, ezt mindenféle kedveskedés nélkül mondom, tényleg így érzem! Valahol érződik az a valami, ami közöttünk – külhoni magyarok között (szerk.) – van, amit mi nagyon jól értünk, és ezáltal kialakul egy jó kapcsolat. 

 

Elmondanád, hogy mitől volt olyan emlékezetes számodra az előző szentgyörgyi koncerted?

 

Magdi: Történt egy nagyon vicces dolog, ami kizökkentett, és azóta is már szállóige lett a csapatban. Volt egy dal, ahol egy lány bevisított egy sort még mielőtt nekem alkalmam lett volna beénekelni, és annyira meglepődtünk az egészen, hogy szinte röhögőgörcsöt kaptam úgy, hogy nem tudtuk folytatni. Közben a közönség vette a lapot, és annyira vicces volt, hogy aztán az egész koncert rettentően jókedvű lett. Ugyanakkor nagyon szeretem, hogy itt minden egyes dalomat énekeli a közönség, még a verzéket is, és ez nagyon nagy dolog! Szerintem ilyen érzése lehet különben a világsztároknak is. Ez nagyon jó érzés.

 

Amikor besétáltál az ajtón, és feleszméltünk, hogy ki érkezett meg, az első kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy hogy nem állítottak le az emberek, vagy nem is szoktak?

 

Magdi: De megállítottak, a cukrászdában még fotózkodtunk is, de engem ezek a dolgok nem zavarnak. 2006 óta már ez kialakult, és azt látom, hogy az emberek pontosan érzik, hogy meddig menjenek el, hogy meddig jó érzés ez nekem. Én egy falusi lány vagyok, és hozzá vagyok szokva, hogy mindenki köszön mindenkinek, és mindenki rákérdez a másikra, ez nekem egyáltalán nem teher. Szeretem ápolni a kapcsolatot a közönségemmel, én nagyon hálás vagyok az embereknek, hiszen ők juttattak engem ide, és ezáltal azzal foglalkozhatok, amit szeretek. 

 

Ma este Havasiék előtt fogsz fellépni. Te mennyire ismered őket?

 

Magdi: Nem találkoztam még velük, viszont rengeteget hallottam róluk természetesen, nagyon sok, nagyon jót, így örvendek, hogy lesz alkalmam végighallgatni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen a közös produkciója Endivel.

 

Pápay Kamilla, gyakornok

 

Oldal megjelenítése: 1419