A Szent György Napok színházi csemege sorozatát Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája nyitotta meg április 27-én, az Új Stúdióban. A Sorin Militaru által rendezett, komoly témájú, de vidám hangvételű előadáson a kommunizmust megélők és az azt csak hírből ismerők egyaránt jól szórakoztak.

Székely Csaba, erdélyi magyar író 2009-ben a BBC World Service és a British Council kétévente meghirdetett közös nemzetközi rádiójáték-pályázatán szerezte meg a legjobb európai dráma díját Do You Like Banana, Comrades? című munkájával, majd 2013-ban ennek forgatókönyv változatát Imison-díjjal jutalmazták. A Bányavidék trilógia szerzőjének első díjnyertes darabjában a főszereplő Robert, akit a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színésze, Sebestyén Aba alakít.  

A főhös egy fiatal marosvásárhelyi férfi, aki egy londoni elmegyógyintézetben meséli el emlékeit a '89 előtti és utáni időszakról. „Nehéz úgy fiatalnak és szerelmesnek lenni, hogy az apád magas rangú tisztviselő a Ceauşescu-gépezetben, miközben anyád éjt nappallá téve sír, és a testvéred meg akar ölni”− ajánlja a művet a BBC.

A darab szerzője így foglalja össze a történetet: „Nincs különösebben érdekfeszítő sztorija: egy naív ember viszonya az apjához, hatalomhoz, elnyomáshoz és szerelemhez a rendszerváltás előtt és után. Egy család húsz-huszonöt évet átölelő története, egy olyan családé, ahol megjelenik kicsiben a romániai társadalom a kommunista diktatúra idején: senki sem egészen épelméjű, aki meg igen, az veszélyes. De az is veszélyes, aki túlságosan őrült.”  Székely Csabát bevallása szerint régóta foglalkoztatja, hogy mit jelent jónak lenni egy rossz rendszerben. „Ebből a darabból valami olyasmi derül ki, hogy csak akkor úszhatod meg tiszta lelkiismerettel, ha nem vagy egészen normális”− mondja a szerző.

A nézőket a minimalista, lecsupaszított díszlet, és a Robert által dúdolt kommunista indulók vezetik vissza a diktatúra korába. A fal és a padló vakító fehérsége szintén hozzájárul a nincstelenség megidézéséhez, valamint a neurózis állapotát is sugallja.

A Szeretik a banánt, elvtársak? egy egyszerű történet egy nem túl egyszerű életről. Ceauşescu Romániája a színtér, ahol mindenki fél, gyanakszik és éhezik, kivéve a narrátor, Robert, aki szeret énekelni, mesélni és táncolni. Neki megvan mindene, még banánt is ehet, hiszen az apukája „mindent magánúton szerez be, mert vannak kapcsolatai”. A főhös mesélésének központi alakja az apa – Veres párttitkár, akit hajlékony gerince és bámulatos alkalmazkodóképessége miatt semmilyen rendszer nem tud elsöpörni.

Robert felnőtté válása – bár látszólag nem szenved hiányt semmiben − nem felhőtlen. Az elmesélt iskolai történetek arra engednek következtetni, hogy a a fiú nem tudta feldolgozni az otthoni és a kinti világ közti diszkrepanciát. „Amikor azt találtam mondani az iskolában, hogy a banán a legfinomabb dolog a világon, senki nem tudta, hogy mi az. Akkor úgy gondoltam, hogy a banánt az apukám találta ki, az ő találmánya” – elevenített fel egy számára összezavaró eseményt Robert.

Az egyetlen lány, aki tetszik neki, és érdeklődési körének legnagyobb részét teszi ki, a rendszer „ellensége”, ezért hát apja gondoskodik is róla, hogy Ana jó messziről elkerülje a házuk táját.

A Sebestyén Aba által nagyszerűen megformált Robert jóindulatú, ártatlan, viszont rendkívül naív, de pontosan ettől lopja be magát olyan könnyen a nézők szívébe. Visszatérő beszólásai − mint a „Hazai, szeretem.”, a “Szeretek mesélni.” vagy a „Neeeeeeeem. Igen.” még inkább szerethetővé teszik. Csak lassan érti meg, mi történt körülötte, és a megértés folyamata − amely a történet végén is csak részleges − tulajdonképpen egybeesik a mesélés idejével.

A rendszereknek az a sorsa, hogy véget érnek, és újak jönnek helyettük, ahol talán minden könnyebb lesz. Vagy mégsem? Minden esetre egyetlen fontos dolog nem változik: a banán. Az összes többi igen, ideértve az apát is.

A forradalom utáni változásokat Robert nem tudja kezelni, legfőképpen apja pálfordulását nem. „A fekete Ladát zöld BMW-re cserélte. Teljesen összezavarodtam”− méri fel ezúttal pontosan a helyzetet Robert, aki nem érti, hogy apja, aki azt tartotta, hogy „mindenki kommunista, vagy legalábbis annak kell lennie”, és arra bíztatta, hogy építse a szocializmust, most miért mondja azt a város magyar közössége előtt elhangzó beszédében, hogy „bárhogy is próbálkoztak, a kommunisták nem tudtak megfosztani az identitásunktól”. Holott Veres elvtárs felesége román volt, otthon románul beszéltek, Robert pedig még Anaról is két nyelven álmodott. A darabból tehát az aktuálpolitikai humoros utalások sem hiányoznak.

A fanyar humorral átszőtt előadás talán legmélyebb pontja, amikor az össze- és megzavarodott Robert így elmélkedik: „Ha apukám más ember lett, felmerül a kérdés: ki vagyok én?” Bár erre választ nem kap, célt nem téveszt: meg akarja keresni Anat, és reménykedik benne, hogy még mindig szereti a banánt, amely Robert életében az elfogadás, a szeretet szimbóluma. Nem véletlenül nevezi a világ legfinomabb dolgának!

Ambrus Melinda