
Ebben az évben a város műemléknek számító, vagy értéket képviselő épületeit festették, rajzolták le a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművészek Szövetségének tagjai, és állították ki az immár hagyományossá vált Szent György-napi tárlaton, a Kónya Ádám Művelődési Házban. A megnyitón Lázár Prezsmer Endre művelődésszervező köszöntötte a jelenlévőket, majd László Károly színművész dalban mondta el, hogy milyen jól érzi magát a szépet szerető, alkotó emberek társaságában.
Nem csak az a szegény, aki ott áll a szemetes mellett, hanem az is, aki nem veszi észre a szépet. Ami itt látható az érték, hiszen, ha egy amerikai vendégemnek csak egy fél órája lenne, és semmi mást nem tudnék megmutatni neki csak ezeket a képeket, akkor is magával tudná vinni a város hangulatát. Dícséretes dolog, hogy vannak olyan emberek, akik szabadidejüket arra használják, hogy szépet alkossanak. Mi, akik itt vagyunk legyőztük a közömbösség sárkányát - mondta László Károly, alkotásra bíztatva az amatőr festőket.
A kiállított kisplasztikákon, rajzokon, keresztül az alkotók üzenetet közvetítnek, és tőlünk, nézőktől, a mi nyitottságunktól függ, hogy megértsük, befogadjuk.
Oldal megjelenítése: 764