Oana Pellea azt nyilatkozta egy interjúban, hogy nem akart színésznő lenni, ám meghallotta a színpad hívó hangját, és azóta folyamatosan a közönségnek él. Milyen jó, hogy ez így történt – gondoltam a Szüntelenül megyek előadás alatt, hisz a román színészet az egyik legkifejezőbb figurájával lenne szegényebb.

Az Andrei Mureșanu Színház terme megtelt kedden a bukaresti Teatrul Foarte Mic Szüntelenül megyek című előadásán, Oana Pellea és Mihai Gruia Sandu sok színházat kedvelő személyt kíváncsivá tett, akik akarni látták azt az előadást, amelyet a két színész már tizennyolc éve visz színpadra. Bizonyos szempontból furcsa volt, hogy a színpadon nem láttunk díszletet, csak a fekete padló, függönyök és két piros bohócorrot hordó mester. Az a rengeteg érzés, a humorral fűszerezett dráma, a mosolyok közé bújtatott könnyek azonban egy egész világot varázsoltak a fizikailag csupasz színpadra.

A magánytól való félelem, fáradtság, rutin, szerelem olyan érzelmek és helyzetek, amiket mindannyian ismerünk. És gyakran felmerül bennünk az, hogy el kell mennünk, ki kell törnünk, de a változás vágya mögött ott bujkál az is, hogy mi van akkor, ha az „ott” nem lesz soha otthon, és nem lesz az a világ, amelyet megálmodtunk.