Érzékeny kalandozások kamaszvilágban címmel tartott közönségtalálkozót Dóka Péter író, a Móra Könyvkiadó szerkesztője a Bod Péter Megyei Könyvtárban április 30-án. A kíváncsi kicsik és nagyok megtudhatták, hogy hogy lett író abból, aki írni sem tudott, nem, hogy helyesen, és arra is fény derült, mitől zsír jók Dóka Péter könyvei. 

 

Dóka Péter, aki néhány évvel ezelőtt járt már Sepsiszentgyörgyön, ezúttal A kék hajú lány című ifjúsági regényét hozta el. Fazakas Kinga, a Cimbora folyóirat főszerkesztője többek közt arról faggatta az írót, hogy milyen forrásból ihletődnek gyermek- és ifjúsági irodalmi művei, és hogyan tud a fiatalok nyelvén szólni: Néha úgy érzem, hogy ez a kamaszállapot állandósult nálam− ami viccesen hangzik, de egyébként tragikus. Nem úgy eszem meg a ebédet, ahogy kellene, hanem kapkodva, sokszor nem húzom ki magam, szóval vannak gyerekes dolgaim, amiket nem nőttem ki. De hogy ennyire benne vagyok ebben a kamasz létben, az az írásnak jót tesz. Én egyébként a felnőtté válást úgy képzelem el, hogy átlépünk egy küszöböt, de nem végérvenyesen, vissza-vissza lépünk rajta néha. Amikor sportolókat látunk eufórikus állapotban egy-egy győzelmük után, na azok azok a gyermeki megnyilvánulások. Csak úgy lehet átélni a pillanat örömét! Én egy visszahúzódó, nem túl barátságos gyerek voltam, szerettem olvasni és enni. Aztán ettől voltak zsírosak a könyveim, mert azt találtam ki, hogy kajálás közben is olvasni fogok. Nem lett volna semmi baj, de hát közbe kellett lapozni is ugye...” − mondta a szerző. 

 

Az író arról is mesélt, hogy egy saját gyerekkori kórházi élmény ihlette A kék hajú lány történetét. Erős hasfájással vitték kórházba, négy napig próbáltak rájönni az okára, de ő is csak később vallotta be magának, hogy a kémia dolgozattól való félelem volt a ludas a dologban. Sok érdekes gyerek volt a kórházban. Az egyik szerelmes volt a főnővérbe, és szerelmet is vallott rögtön a mandulaműtétje után, a másik fejest ugrott a székről, mert nem akart hazamenni, meg volt egy kislány, aki mindig a folyosón ült egy bilin és ordított. Szóval csupa izgalmas gyerekkel találkoztam ott,  karaktereik többnyire visszaköszönnek A kék hajú lányban. Tehát egy jó kis történettel a fejemben jöttem ki a kórházból, amit végül csak több mint húsz év elteltével tudtam megírni.

 

Hogy hogyan lett író? Nagyon csúnyán írtam, remegett a kezem, nem tudtam megfogni a tollat, s mivel a tanár nem tudta kiolvasni az írásom, egyes volt minden magyar dolgozatom. Rossz volt az írástechikám, a helyesírásomról nem is beszélve. Ezért egyik nyárra azt a feladatot kaptam, hogy át kellett másolnom egy füzetbe meséket. Aztán ez alakult át azzá, hogy úgy gyakoroltam, hogy én magam találtam ki a történeteket, amelyeket leírtam. Hát így kezdődött. Szóval voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy nekem ezt nem szabad csinálni, de olyan belső késztetést éreztem, hogy nem tudtam nem írni. Már 12 éves koromban eldöntöttem, hogy író leszek, mert rájöttem, hogy amikor az ember ír, le tudja vetkőzni a gátlásait. Először csak elképzeltem dolgokat. Ahogy az egyik drámaíró barátom fogalmazott, az írók nagy költségvetéssel tudnak dolgozni, a helikopteres lövöldözéses mentőakciótól elkezdve bármit életre tudnak kelteni, csak a fantáziájuk szab határt. Amit sokáig nem mertem elmondani, azt most le tudom írni” − vallotta be a budapesti író.  

 

Dóka Péter regényeiben tabutémákat boncolgat. Foglalkozik a magány, a betegség és a halál kérdéseivel is. Úgy tartom, hogy a gyermek- és ifjúsági könyvekbe sokkal több mindent bele lehet vinni, mint ahogy azt az általános vélekedés tartja. A legkomolyabb dolgokról is lehet írni nekik, csak meg kell találni a megfelelő hangnemet. Nem a témaválasztástól lesz  gyerekkönyv a gyerekkönyv, hanem a tálalási módtól. Én nem akartam olyat írni, ami csak kaparja a felszínt a szóvirágok segítségével! Ezért törekszem a műveimben arra, hogy komoly dolgokról beszéljek. Az ellenpotozás nagyon fontos. Amikor a történet kezd már túl drámai lenni, akkor azt egy kis humorral kell feloldani, amikor pedig a humor kezdi elvinni nevetségesbe a dolgot, akkor egy kis drámaiságot kell belevinni. Van rizikó benne, mert könnyen giccses lehet, de pont ez a kihívás, megtalálni az egyensúlyt. Elmenni a szakadék széléig, de aztán nem beleesni”− fejtette ki írói hitvallását a kortárs magyar gyermek- és ifjúsági irodalom kiemelkedő alakja. 

 

A közönségtalálkozó végén kérdések hangzottak el a gyerekek részéről. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi időbe telik megírni egy könyvet, amiből Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója azt szűrte le, hogy többen írásra adnák a fejüket, és megkérte Dóka Pétert, adjon tanácsot a szárnyaikat bontogató tollforgatóknak. Sportolói mentalitást igényel az írói munka. Írni, írni, írni, és a kezdeti sikertelenségek ellenére nem feladni!”− biztatta a gyerekeket az író, aki a felolvasás után természetesen dedikált is. 

 

Ambrus Melinda 

Oldal megjelenítése: 994