Szent György Napok 2014
2014-05-01:
Finom borok mellé ízléses portékát vegyenek!


A Kultúrkertbe vezető út szemet kápráztató. A kert a kézműves standok színeitől, anyagaitól, motívumjainak kavalkádjától, a székelyruhás csöppségek türelmetlen morajlásától, és a pincérlányok heves készülődésétől zsibong. A színpadon most végzik az utolsó simitásokat, a bemondó már köszörüli is a torkát.
 
„Még kicsit kell várni amíg ti táncolni fogtok, most először a bácsik beszélnek ott fent” - csillapítja a gyerekeket a tanító néni. A bemondó végre színpadra lép, ezennel ünnepélyesen megnyílik a kézműves vásár és a borudvar. 
 
A hivatalos rész rövidre sikeredik,  többek között Czimbalmos Kozma Csaba, vásárigazgató, Kalamár György, Veres Ferenc és Sibisanu Emil, a borudvar szervezője is megszólalnak. Mindenik beszédében fontos szerepet kap annak a hangsúlyozása, hogy a Szent György Napok feladata – főleg a megnyíló bor- és kézműves udvaré – a jókedv biztosítása, a borok finomsága, a kézműves értékek promoválásának fontossága. A szeles idő dacára népesedni látszanak a különféle borvidékekről érkezett borszakértők standjai, koccannak a poharak, régi ismerősök köszöntik egymást. Isten-isten!
 
Hangolni kezd a zenekar. Az öreg zsidónak akkor vagyon jó kedve, mikor megfáradva bort ihat a Kultúrkerben. Aztán meg gondosan és kreatívan elkészített portékákban gyönyörködhet.




<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 794
© - Szent György Napok 2014 - Szerzői jogvédelem