
Felhúzott esőernyők, szökdécselő gyerekek, ritmust ütögető lábak, a fesztivál hangulatot előidéző, fűben ülő anyukák, és nagyrészt bőrkabátos apukák, kezükben sörrel: így kezdte el koncertjét városunk egyik zenekara, az Exit Rock Band.
Számodra milyen kép rajzolódik ki elsőként, mikor azt hallod, hogy ősz hajú és pockos? Nyilvánvalóan egy unalmas bácsi, aki ül egy fotelban sörrel a kezében, és nézi a televíziót. Viszont ki mondta azt, hogy csak a fiatalabb korosztály tud egy fergetes bulit csapni? Kisgyerekek, tinédzserek és felnőttek teste egyaránt hangolódott a magyar rockzenére. Azok a szülők, akiket a hétköznapokban a munka ellep, most itt voltak, hujjogattak, táncoltak és énekeltek, egyszerűen jól érezték magukat.
Az 1984-ben alakult zenekar, átesve több tagcserén is, most négyes felállásban saját számokat is megszólaltatott a színpadon, amelynek dalszövegei néha egy kis humorral kombinálva, pontosan azokról a dolgokról szóltak, amelyek meglehetősen behálózzák napjainkat: Isten, a pénz és természetesen a nők. Retró hangulatot idéző, farmer szerkóba öltözött „fickók” régebbi slágereket is előadva sikeres nosztalgiára hívták hallgatóit. Hát mi a legpozitívabb visszajelzés egy zenekarnak, ha nem az, hogy több korosztályt is meg tud szólítani?
Antal Réka, gyakornok
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
<< előző cikk | vissza a főoldalra | következő cikk >> |
Oldal megjelenítése: 1050