
A Háromszéki Pálinkaverseny szakmai zsűrijének bírálata alapján Deák Dávid almapálinkája lett a verseny győztese. A nedűket április 21-ig lehetett beküldeni, a versenyre közel húsz pálinka érkezett, amelyből több mint tizenhárom kapott valamilyen minősítést.
A Szent György Napok szervezői és a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetsége (SVESZ) első alkalommal szervezett versenyt amatőr pálinka készítőknek. A szakmai zsűri a SVESZ bíráló csoportjából állt, Dezső Tibor és Lovasy Tibor, elismert pálinkafőző szakemberek vezetésével. A versenyen több helyezett lehetett, mert az italokat nem egymással, hanem önmagával versenyeztették. Az értékelés 20 pontos rendszer szerint működött, szempont volt a tisztaság, az aroma (élénkség, frisseség, intenzitás és fajtajelleg illatban és ízben), a kóstoláskor a szájban érezhető ízek (testesség, csípősség, szúrósság), valamint a tartósság (benyomások kóstolás után) is.
A Háromszéki Pálinkaverseny győzteseit pénteken a Kultúrkerti színpadon díjazták, ahol Kovács István, a SVESZ elnöke és Dezső Tibor, pálinkafőző szakember, a díjnyertes Potio Nobilis pálinkák előállítója adta át a díjakat, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy kóstolják meg maguk is a díjazott italokat.
Győztesek és minősítések:
A Háromszéki Pálinkaverseny szakmai zsűrijének bírálata alapján Deák Dávid almapálinkája lett a verseny győztese.
Bronz minősítések a pálinka kategóriában: Bába Lehel körte pálinkája, Dezső László hordós szilvapálinkája, Fleckhámmer Ottó körte pálinkája, Török Lehel szilvapálinkája, Deák Albert és Demeter János ágyas szőlő pálinkája.
A likőr kategóriában Berszány Tibor áfonya likőrje ezüst minősítésben részesült, Dezső László málna-eper-szeder likőrje arany minősítésben részesült.
Arany minősítések a pálinka kategóriában: Török Lehel almapálinkája, valamint Kotró Sándor szilvapálinkája.
Champion’s díjasok: Bába Lehel hordóban érlelt borpárlata, Berszány Tibor szilvapálinkája és Deák Dávid almapálinkája.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
<< előző cikk | vissza a főoldalra | következő cikk >> |
Oldal megjelenítése: 1283