Szent György Napok 2014
2014-05-02:
Testközelben A Távolság Gyermekei


A Távolság Gyermekei, azaz a Children of Distance a 23. Szent György Napok keretében adott először nagykoncertet Erdélyben. A nyolc éves hiphop-pop együttes a közönségtalálkozón és a koncerten is belopta magát a hallgatóság szívébe. 
 
Carp-E, Shady és Horus, azaz Ács Róbert, Nyári Roland és Somogyi Péter Sub Bass Monster (valódi nevén Máté Szabolcs) magyar rapper internetes fórumán alapították együttesüket. Nem csalás és nem ámítás, a fiúk tényleg a világhálón verbuválódtak össze. „Régi nagy kedvencem, Sub Bass Monster fórumán ráakadtam két srácra, Robira és Rolira. Tetszettek a szövegeik, ezért felkerestem őket, és rövid időn belül egy csapatként tartottuk számon magunkat. Ekkor, hiába az előrelépés, már letettem arról, hogy valami sikerülhet az életben, így saját szórakoztatásra elkészítettünk egy lemezt FankaDeli segítségével. A számok borzalmasak voltak, de mi mégis láttunk benne valamit. Neki kezdtünk a második nagylemezünknek, amit ma már inkább tartunk első nagylemezünknek, mint az Egyedül a világ közepén című tényleges első lemezt. Két dalt is letölthetővé tettünk az elkészült korongról, amelyek nem várt népszerűséget hoztak a csapatnak. Később felkerült az Emlékezz rám című dal is a letöltések közé. Ekkor szabadult el a pokol körülöttünk A legnépszerűbb videómegosztón az össznézettségünk túllépte az 50 milliót is. Nem is kell mondanom, hogy ez egy vidéki gyereknek micsoda élmény”− mesélt a nem mindennapi együttesalapításról Horus. 
 
Az együttes névválasztását  Carp-e indokolta meg: „ Egyrészt onnan jön a nevünk, hogy nagyon messze élünk egymástól. Én Nyíregyházától, Peti Gyöngyöstől, Roli pedig Szegedtől nem messze, ami olyan 500-600 kilométernyi távolságot jelent. Debütáló lemezünk stúdiófelvétele alkalmával találkoztunk először a kecskeméti buszállomáson. Másrészt az magyarázza a névválasztásunkat, hogy mind a hárman örük gyermekek vagyunk.”
 
Hogy miért pont ebben a műfajban énekelnek? „Ez egy szövegcentrikus műfaj, és úgy érezzük, hogy ebben tudjuk leginkább elmondani a mondanivalónkat azoknak, akik erre kíváncsiak” − mondta Carp-E, majd az együttes sikerének titkába avatott be: „Az egyik legújabb dalunkat, a Nélküled annyira mást 35 éven felüliek legalább annyian hallgatják, mint fiatalok. Talán az otthon elnyomott férjek himnusza lehet, ki tudja. A titok szerintem az, hogy teljesen populáris zenét játszunk, olyan témákat dolgozunk fel, amelyek mindenkit érintenek. Hétköznapi emberekként, hétköznapi problémákról, hétköznapi nyelven, hétköznapi emberekhez szólni, ez a lényeg. Meg hogy Peti zseniális refréneket tud írni.”
 
Peti, a visszahúzódó Horus elmondta: „Mindig a saját tapasztalatunk az, ami ihletet ad. Megéltünk csalódásokat mi is, mint minden ember, de nem igaz, hogy mindig szomorúak vagyunk. Csalódok mondjuk egyszer, de akkor nagyon, és abból születik tíz dal. Nincs minden számnak külön története, nem szól mindegyik más lányhoz.”, majd hozzátette: „Én ilyen csendes gyerek vagyok, aki a színpadon szokott megbolondulni teljesen.”
 
Az erdélyi közönség a Children of Distance-t a 2012-es és 2013-as Transilvanian Music Awards-on is Az év legjobb magyar hiphop csapatának választotta. „Az második díjátadón sajnos nem lehettünk itt, de az első nagyon profi volt, Lolával énekeltünk. Olyan speciális dalt nyomtunk, amilyet azóta se. De hát csak egy szám volt, abból nem lehet igazán felmérni semmit. Ez lesz az első igazi erdélyi fellépésünk, köszönjük a megelőlegezett bizalmat, reméljük, nem okozunk csalódást”− mondták a fiúk.   
 
Csalódásról szó sincs, felfokozott hangulatú koncertet adott a Children of Distance péntek este a Kaufland színpadon. Az emlékezz rám 2-vel indították a bulit, majd stílusosan az első Emlékezz rámmal búcsúztak. A két dal között elhangzott többek közt a Kedves naplóm, a Súgd meg, az Örökké, a Vége és a mindössze pár hete megjelent Nem menekülök el is. 
 
A fiúk a koncert közben dedikáló kártyákat és posztereket dobtak a tomboló közönségnek, amiket végül alá is írtak. A koncert után a rajongók a Kedves Naplóm című könyvüket is megvásárolhatták. „A könyv − amely az eddigi pályafutásunkat követi nyomon − a legfontosabb dalszövegeinket tartalmazza, de olyan versek is vannak benne, amelyek a Facebook oldalunkon Jó éjt sorokként jelentek meg, ezeket is egybegyűjtöttük. Továbbá olyan dalszövegek is vannak benne, amelyek még nem jelentek meg dal formájában. A Nem menekülök el is ilyen volt, de azóta már dallá léptettük elő”− fejtették ki A Távolság Gyermekei. 
 
Hogy hogy fér össze a laza, humoros stílusuk az érzelmes számokkal? A fiúk erre is válaszoltak: „Az a baj, hogy ha mi kamerát látunk, vagy interjút készítenek velünk, akkor elbohóckodjuk a helyzetet − bármilyen komoly dologról is legyen szó−, mert így könnyebb. Ez egy álca nekünk.  Ilyen hangvételűek a vidámabb és a beszólogatós számaink. De ettől függetlenül vannak komoly gondolataink is, amelyeket a továbbiakban sem rejtünk véka alá, amíg van, aki kíváncsi rájuk. S ebben még a távolság sem akadályozhat meg minket.”
 
Ambrus Melinda 




<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1040
© - Szent György Napok 2014 - Szerzői jogvédelem