
A Tankcsapda Tank’s Not Dead címet viselő európai turnéjának egyik állomása a Szent György Napok volt. Ahogy péntek este felment az Autoliv színpadra Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a tömeg az első akkordoknál fejrázó hullámzásban tört ki. A fergeteges, zúzós koncert bizonyítja: a Tankcsapda nem hogy nem haldoklik, de lendületesebb, mint valaha!
Az Ifjúsági Sátorban tartott közönségtalálkozón Dancs Zsolt, a fesztivál programigazgatója arról mesélt, miért hívták meg a 25 éves fennállását ünneplő legendás zenekart: „Elsősorban azért, mert szeretjük a rockzenét, szeretjük a Tankcsapdát. Másrészt pedig évek óta készítünk közvéleméyutatást, hogy kit látna a közönség legszívesebben a Szent György Napokon, és a rockzenekarok közül senki nem tudja letaszítani trónjáról a Tankcsapdát. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, és a Depo cégnek a támogatást.” A fiúk tizenhárom évvel ezelőtt már jártak egyszer Sepsiszentgyörgyön, de rockerekhez illő őszinteséggel vallották be, hogy igazából semmilyen emlékük nincs arról a koncertről, ugyanakkor biztosak benne, hogy a mai sokkal emlékezetesebb marad számukra.
„Szokták kérdezni az otthoniak, hogy na voltunk-e valamilyen múzeumban, stb., de egy rockegyüttes turnéja nem olyan, mint egy osztálykirándulás. Gyakran annyira zsúfolt az időbeosztásunk, hogy turnébuszból az öltözőbe, az öltözőből a színpadra, a színpadról meg vissza a turnébuszba, és azonnal megyünk tovább” − mesélt az együttes sűrű programjáról Lukács László énekes-gitáros. „Tegnap Székelyudvarhely, ma Sepsiszentgyörgy, holnap pedig már Bristolban játszunk. Ha az ember minden este szétvágná magát, ezt nem is lehetne csinálni” − tette hozzá Sidlovics Gábor „Sidi” gitáros. „Büszkék vagyunk arra, hogy úgy járjuk Európát, hogy magyar nyelven énekelünk, és elsősorban a magyar nyelvű lakosoknak nyomjuk. Mi már azon túl vagyunk, hogy világsikerről álmodjunk. Jól megvagyunk kis magyar zenekarként, jól érezzük magunkat a bőrünkben, és örülünk, hogy ilyen közönségünk van” − mondta Fejes Tamás dobos.
A közönségtalálkozón a rajongóknak is lehetőségük nyílt kérdezni az együttes tagjaitól. Amikor a hobbijukról érdeklődtek, Tamás röviden összefoglalta: „Laci szereti összetörni magát (ejtőernyőzés közben többször is balesetet szenvedett − szerk.megj.), Sidi boxol, én pedig a vizisportokat, a hajózást, jetskizést, vitorlázást, horgászást kedvelem.” Laci bővebben kifejtette: „Az a helyzet, hogy ha valakinek valamilyen civil foglalkozása van, akkor jó dolog az, ha van egy olyan hobbija, amivel kikapcsolódik, kiteljesíti az életét. De mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nekünk a hobbink a munkánk is egyben. Kissrác korunkban arról álmodoztunk, hogy ne kelljen dolgoznunk egy munkahelyen, hanem csak a hobbinkkal, a zenéléssel tudjunk foglalkozni. És ez megadatott nekünk. Óriási dolog ha az ember azzal foglalkozhat, amit szeret, ráadásul anyagilag és erkölcsileg is elismerik. Nekünk a Tankcsapda zenekar adta meg azt, akik vagyunk. Nyilvánvalóan erre vagyunk a legbüszkébbek, meg persze mi Sidivel a gyerekeinkre, Laci meg a kutyáira” − mondta Tamás.
Természetesen az örökösen visszatérő kérdés sem maradhatott el, hogy mitől olyan sikeresek: „Hogy mi a sikerünk titka, arra csak frázisokkal lehetne válaszolni. Aki a felszínesnél jobban ismeri a Tankcsapdát, az tudja, hogy mi világ életünkben olyan zenekar voltunk, amely arra törekedett, hogy az legyen, ami. Mi nem próbáltunk se többnek, se kevesebbnek, se szebbnek, se csúnyábbnak, se gazdagabbnak, se csóróbbnak tűnni, mint amilyenek vagyunk. Úgy gondolom, hogy az emberek megérzik azt, ha valami igazi, hiteles, és nem álságos, nem műanyag, nem kitalált. Ha az, amit mi a világról gondolunk, találkozik bizonyos pontokban más emberek elképzeléseivel, gondolataival, érzéseivel, akkor ebből alakulhat ki ilyen klassz 25 év”− foglalta össze Lukács Laci, a zenekar frontembere. Kiderült még a beszélgetésből az is, hogy a fiúk magánemberként is úgy tartják, hogy a Mennyország Tourist nyújtja a legjobb szolgáltatást, valamint arról is beszámoltak, hogy hogy bírja a család a turnézást. „Ők nem jönnek velünk. A viccet félretéve, rosszul. Nyilván a megfelelő háttér nélkül ez az egész elég zűrös lenne De úgy gondolom, hogy mindhármunk hátországának volt ideje megszokni vagy megszökni, és amit kellett, azt megtették”− osztotta meg a rajongókkal Sidi. S Tamástól végül arra is választ kaptunk, hogy hogy lehet, hogy apák és fiaik csápoltak együtt a hangszálakat és frizurát nem kímélő koncerten: „Azt mondják, a rock and roll konzervál. Ha nagyon őszinte akarok lenni, el kell mondjam, hogy már sokszor ledobtam volna a hajamat, s akkor egyből öt évet öregednék, de biztos, hogy megkövezne ezért a közönség. Ez az életforma, amiben mi nap mint nap élünk, ilyen szinten tart. Úgyhogy mindenki húzzon bele, és legyen rock and roll sztár!”
Ambrus Melinda
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
<< előző cikk | vissza a főoldalra | következő cikk >> |
Oldal megjelenítése: 1122