Szent György Napok 2014
2014-05-03:
Animal Cannibals: kötelező tapsolni és énekelni is!


Hurrázva érkezett a 25 éves magyar rap és hip-hop együttes, az Animal Cannibals a Szent György Napok 8. napján, 17 órától kezdődő közönségtalálkozóra az Ifjúsági Sátorba, majd a 18 órától kezdődő koncertjükre.

A moderátor kérésére, miszerint meséljenek az együttes megalakulásáról, egy kis időutazással indították a beszélgetést, a jelenlévők „most mindent megtudnak, ha akarják, ha nem”. Valóban az elején kezdték a rap-duó történetét, egészen a fogantatásukig mentek vissza az időben, de hamar rájöttek, hogy talán jobb, ha a „születéses és szoptatásos” részt kihagyják a sztoriból. Megtudtuk, hogy saját magukat menedzselik, Qka ezt egy költői kérdéssel indokolta: „minek adjunk másnak pénzt”. Komolyabbra fordítva a szót, amellett, hogy egy jó dalt és jó szöveget kell írni, valamint jókor kell jó helyen lenni, ebben a műfajban nagyon fontos a hitelesség a szövegekben, ezért az rappeli a szöveget, aki megírja.

Terveik között szerepel az idén egy új lemezt, hogy ne csak „kiböfögjék magukból a dalokat”, de egy új tévés műsor is, amelyben sztárokat faggatnak egy bizonyos mennyiségű ital elfogyasztása után. A legfontosabb gondolat viszont – amelyet a közönséggel megosztottak – hogy „sok gyereket tessék csinálni, hogy minél több magyar gyerek lepje el itt a környéket”. Az Animal Cannibals tagjai ezután meztelen felsőtestük bemutatásával örvendeztették meg a közönséget, de nem kell rögtön rosszra gondolni, csak az ajándékba kapott pólóikat vették fel a színpadon.

Az öltözködős mutatvány után a Szent György Napok Autoliv színpadán a mindenki által jól ismert Mindenki azt akarja számukkal kezdtek, amelyet a Péntek, az én napom követett. Egy kisebb nyomozás után kiderítették, hogy a közönség soraiban nem csak szentgyörgyiek és nem-szentgyörgyiek voltak, hanem a földönkívüliek is szép számban képviseltették magukat. Qka nem tudta megállni, hogy ne osztogasson ingyen pacsikat az első sorban állóknak, amelyet egy fehérneművel, vagyis egy pár fehér zoknival köszönt meg a közönség. Végül megtanították a közönséget, hogy egy buli után a következőket kell énekelni: lá-lá-lé, lá-lá-lá-lá-lé, veszélyes az út, hazafelé...

Pápay Kamilla, gyakornok

 





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 661
© - Szent György Napok 2014 - Szerzői jogvédelem